25.rész ~ Elkéstél!

Halihó! Köszönöm a komikat, a plusz feliratkozókat és a díjat így sokkal jobb írni. Jó olvasást és ha tetszett hagyjatok véleményt!

~ másfél év múlva ~ 

Nos, lássuk csak min is mentem keresztül az elmúlt hónapokban. Ben nem nézett felém. Hiába lakunk közel egymáshoz alig láttam. Nem szólt hozzám, nem válaszolt az üzeneteimre, nem hívott, nem keresett. Röviden, leszart. Bevallom egy idő után kezdett hiányozni. Elmentem hozzá, de soha nem volt otthon. Rossz érzéssel töltött el, hogy kerül engem. Hogy nem kíváncsi rám. Féltékeny voltam amikor más lánnyal láttam, holott tudom a csaj csak a barátja volt. Később Kate azt mondta, hogy ne fussak utána ha Ben nem is tesz azért, hogy utolérjem. Lassan, de beletörődtem, hogy feladta. Nem adtam magam könnyen ezért döntött úgy, hogy nem harcol kettőnkért. Pedig mennyire elszánt volt a hajón amikor Mullingar-ből jöttünk. Sokszor gondoltam rá. Néha szidtam magam amiért sokáig játszottam az elérthetetlent. Kate segítségével túltettem magam rajta és már nem keresem, ahogy ő se engem. Ennek köszönhetően többet érdeklődtem Niall iránt. Elképesztő mekkora fordulatot vett az élete. A tehetség kutatóban 3.helyezést ért el a többi fiúval, akivel összetették őt így alakult a One Direction. A műsort végig nyomon követtem, minden részt megnéztem, szavaztam és könnyeket hullajtva figyeltem, hogy lányok milliói imádják őket. Az élő műsorba nem tudtam elmenni, de igyekszem összefutni vele. A telefonszáma új lett és eltűnt a régi Niall. Új Twitter és Facebook fiókot is csinált. A régivel már nem foglalkozik. Bekövettem, bejelöltem, de lehet azt hiszi én is csak egy örült rajongó vagyok. És ami a legjobban elszomorít, hogy hiába lakunk egy városban egyszerűen nem találom. Amióta híres lett nem váltottunk egy szót se. Mostanra már nem is akarok. Próbálom elfelejteni, de mindenhol ott van. Sztár lett és a csapból is ő folyik a barátaival. Ami nem baj mert büszke vagyok és örülök, hogy a barátja lehettem csak hiányzik. Megőrjít a tudat, hogy elkerüljük egymást. Ma már nem is próbálkozok. Ha ő nem keres akkor én se őt. Amúgy is van egy fiú a suliba aki tetszik. A táboros barátok közül csak Nate-tel és Lin-nel találkoztam. Az előbbivel rendszeresen járunk deszkázni még mindig. 

- Már megint rá gondolsz? - kérdezte Kate fel se nézve a töri könyvéből. 

- Rájuk. - javítottam ki. 

- Jade! - sóhajtott és rám nézett. Arcából kitűrte barna haját. - Ugye tudod, hogy nemsokára érettségizünk? - vonta fel az egyik szemöldökét mire én kérdőn néztem rá. - Ha nem tanulsz neked véged! - mondta komolyan. - Főleg matekból. - tette hozzá. 

- Ajj még van 5 hónapunk! - feküdtem el a szőnyegen. Hülye matek. A többivel nincs gond, de ez.. Örülök ha átmegyek kettessel. A tanár nem is kedvel, a tantárgyat se értem.

- Az erős négyes és hármas mindenből megvan kivéve matekból. - csóválta a fejét Kate és belenézett a matek füzetembe. - Miért a 10.-es füzetből tanulsz? - nézett rám furcsán. 

- Már ott leragadtam. - röhögtem el magam.

- Ez nem vicces. - mondta, de pár perc múlva elnevette magát. - Hol a mostani?

- Valahol az ágy alatt. - biccentettem. Kate elfeküdt és bemászott az ágyam alá ahonnan pár perc szenvedés után előhúzott egy poros kockás füzetet. Szólásra nyitotta a száját, de megelőztem. Tudtam mit akar kérdezni. - Csak pár napja rúgtam oda be. 

- Még a neved sincs rajta. - horkant fel és belelapozott. - Ebbe csak 7 oldal van. - dülledtek ki a szemeim. - Jade nem lehetsz ilyen trehány. - förmedt rám és ledobta magát a szőnyegre. 

- Tudod, hogy csak a matekkal vagyok így. - magyaráztam miközben még mindig fekve a plafont néztem.

- Tegnap a kanapé alól szedtem ki a biológia füzeted. - forgatta meg a szemeit. - Azért tanulunk együtt, hogy segítsek. De az itt töltött 3 órából 2 azzal megy el, hogy keresgéljük a cuccaid. 

- Sajnálom szétestem! - ültem fel kicsit mérgesen. Igen, mostanában tényleg nem tanulok valami sokat és ezt a suliban is észrevették. Matekból bukásra állok ezért anya és apa nem enged sehova. A laptopomat elvették és a suli után itthon kell lennem, hogy tanuljak. Egész gimi alatt négyes voltam mindenből, kivéve matekból. Most viszont pár tantárgyból rontottam hármasra. 

- Bocsi csak nem akarom, hogy megbukj vagy ilyesmi. - feküdt mellém a szőnyegre Kate. - Kérdezhetek valamit? - csak bólintottam. - Mi van közted és Dylan között? - ült fel. A váratlan kérdésnek köszönhetően én is így tettem. 

- Egyenlőre semmi. - pirultam el. Nagyon kedvelem, tényleg rendes srác. Év elején jött és a másik osztályba tanul. Szóval ő a én meg b. Szünetekbe szoktunk beszélgetni és néha együtt kajálunk. Még nem hívott sehova viszont pénteken elkérte a számom és holnap hétfő szóval újra látom aminek örülök. 

- És úgy érzed, hogy ő is kedvel? - kérdezte Kate vigyorogva. Örülök amikor a tanulás átmegy csajos beszélgetésbe. 

- Azt mondta igen. - pirultam el még jobban. Talán azért élem bele magam ennyire mert el akarom felejteni azt a két fiút, akik teljesen felforgatták az életem. Jobb is nélkülük. 

- Ezt megünnepeljük egy jégkásával. - pattant fel Kate. 

- Mi lesz a tanulással? - vigyorogtam. 

- Még van 5 hónapunk. - legyintett és belebújt a szandáljába. Egy győztes mosoly kíséretében felpattantam és kimentünk a szobámból. 

- Hova hova? - állt meg mellettünk apa. 

- Könyvtárba. - vágtam rá. Hétvégén is érvényes a szobafogság, erre gondolhattam volna. 

- Kate? - fordult barátnőm felé apa. Hát igen nekem nem igazán hisznek, volt egy-két balhé itthon az elmúlt pár hónapban. 

- Könyvtárba. - bólintott ő is mire apa mosolyogva visszament a konyhába. Kate-tel lepacsiztunk majd kiszaladtunk a házból. - Na szóval mi van ezzel a Dylan-nel? - tért vissza a régi témára. 

- Hát pénteken pont a szekrényemnél pakoltam a cuccaim amikor becsapta az ajtót és bámulni kezdett. Elkérte a számom és azt mondta majd hív. - mondtam és nem tudtam levakarni a vigyort a képemről.
- Hűű fel se tűnt, hogy ennyit lógtok együtt. - bokszolt vállba. Hirtelen csipogni kezdett a telefonom amit rögtön elő is vettem. Egy SMS volt Dylen-től:

Fordulj meg :D xoxo D. 

Azonnal megfordultam és akkor láttam magam felé közeledni a helyes fiút. Farmer nadrágot viselt aminek kicsit lógott az ülepe, fehét pólót ami enyhén feszült a mellkasán és deszkás cipőt. Én is sétálni kezdtem felé, de félúton beparáztam, hogy mit csináljak. Megöleljem? Kezet rázzunk? Mire észbe kaptam már előtte álltam ő pedig nem habozott. Magához rántott és megölelt. Kezeimet dereka köré fontam és beszívtam jó illatát. Szívem hevesebben kezdett verni és éreztem, hogy elpirulok. Kate csak halkan felkuncogott ezzel megzavarva az idilli pillanatot.
- Mi járatban erre? - engedtem el mire ő beletúrt a hajába.
- Istenem de szexi. - adtam hangot gondolataimnak mire Kate és Dylan hangosan felröhögött én pedig fülig vörösödtem. Oké most jól leégettem magam.
- Köszi a bókot. - mosolygott Dylan. - Te is szexi vagy ebbe a melegítőbe. - kacsintott rám. Akkor úgy éreztem, hogy a fejem már nem lehet pirosabb. Égett a bőröm és nagyon melegem lett. Kell engem zavarba hozni. - Amúgy csak egy kis kajáért ugrottam le mert apáék este nem lesznek otthon és inkább nem megyek be a konyhába. - nevette el magát. - Tényleg Jade! Nincs kedved átjönni? - kérdezte és zsebre dugta a kezeit. Kérdésén nem agyaltam sokat. Ki ne akarna este átmenni hozzá? Kate egy perverz vigyorral az arcán oldalba bökött és bólintott. Persze én mennék, de szobafogságban vagyok, holnap pedig suli. Kate azonnal észrevette, hogy tanácstalan vagyok.
- Átmegy hozzád pár könyvvel mintha csak a leckét vinné. - mondta Kate mire megkönnyebbültem.
- Szobafogság? - kérdezte Dylan egy fél mosoly kíséretében mire bólintottam. - Szóval tiltás ellenére jössz át hozzám?
- Öö igen. - mondtam kicsit zavartan. Ez olyan mintha már járnánk és tényleg sunyiba mennék el hozzá.
- Rossz kislány. Ez tetszik. - kacsintott majd intett és otthagyott minket. Döbbenten néztem a helyes Dylan után, akinek ma este a szobájába leszek.
- Gumit vigyél. - figyelmeztetett Kate mire felnevettem.
- Nem fog kelleni. - ráztam a fejem. Elindultunk a kis bódé felé, ahol a jégkását szoktunk venni közben pedig megbeszéltük, hogy este mi lesz. Megvettük a finomságot és leültünk az egyik asztalhoz. - Ugye itt, Londonba mész egyetemre? - tértem át egy másik témára, ami szintén fúrta az oldalam. Kate okos lány, a szülei azt akarják, hogy komolyan folytassa a tanulást. Amitől kicsit félek, nem akarom, hogy elmenjen.
- Hát a nyaraláson beszélgettünk erről is. - kezdett bele és az asztalra meredt. Kiváncsian előrébb hajoltam. - Apáék azt akarják, hogy Oxford-ba menjek. - nézett rám gondterhelt arccal. Mire én kidülledt szemekkel hátradőltem és arra koncentráltam, hogy ne sírjam el magam.
- A jövőd a lényeg. Azt akarom, hogy boldog legyél. - fogtam meg a kezét.
- Tényleg így gondolod? - kérdezte megkönnyebbülve mire aprót bólintottam. Nem. Nem így gondoltam. Nem akartam, hogy elmenjen. Hogy itt hagyjon. Vele akartam megöregedni. Tegnap arról álmodtam, hogy mennyit fogunk hülyéskedni az öregek otthonába. Önző lennék ha azt mondanám miattam ne menjen. Bekerülni az oxfordi egyetemre nagyon nagy dolog. Ha ez neki sikerül én büszke leszek rá és ha ő boldog akkor én is.

Zene!!  Ha vége indítsátok újra! Ne üvöltsön
mert dúdolni fogjátok :) 

 - Jade. - motyogta Kate.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian. Éreztem, hogy most nem a suliról van szó.
- Fordulj meg! - biccentett mire én így is tettem. A mögöttünk lévő asztalnál láttam egy fiút. Hamar felismertem. Azt a fiút, akit másfél éve nem láttam. Akit hiába kerestem ő nem tett azért, hogy megtaláljam. Hiába zaklattam soha nem hívott vissza. Kimaradtam az életéből mert mások fontosabbak voltak neki. Elfelejtett mintha soha nem is találkoztunk volna. Könnyek gyűltek a szemeimbe miközben emlékek jutottak eszembe. Lassan kitoltam a székem és felálltam.
- Holnap találkozunk. - motyogtam a barátnőmnek mire ő bólintott. Gyors léptekkel indultam haza.
- Jade várj! - szólított a nevemen. Hangjába beleremegtem. A szívem azt diktálta álljak meg, de az agyam csak azt hajtogatta, hogy menjek haza. Végül az utóbbi győzött egészen addig a pillanatig amíg be nem rántottak egy kisebb zsákutcába. Testével a hideg falnak nyomott, ujjainkat összekulcsolta. Nem bírtam lelassítani a szívverésem. Sőt, csak hevesebben vert. Lehetetlen volt betelni a látvánnyal. Próbáltam nem gyönyörű szemeit nézni. - Sajnálom. - motyogta halkan és kezeit a fejem mellé csúsztatta.
- Niall én.. - dadogtam zavartan. Annyira hihetetlen volt ez az egész szituáció. Ő meg én egy kis zsákutcában.
- Shh. - csitított és kitűrt egy tincset a hajamból. Tekintetem szemei és ajkai között kapkodtam. Csak úgy hívogattak. Megnyalta őket majd közeledett felém. Várta a reakcióm, de levegőt is alig kaptam. Először csak lágy puszit nyomott a számra, jobb kezével hajam alá nyúlt és megsimogatta a nyakam. Egyből kirázott a hideg és azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok. A gyengédsége hamar alább hagyott és durván megcsókolt. Kezdett melegem lenni, és úgy éreztem a szívem mindjárt kiugrik. Nyelve bejutást követelt. Először nem akartam megadni neki, de amikor keze a pólóm alá csúszott ajkaim szétváltak így megadva neki az utat. Kezét ismét nyakamon helyezte el. Másfél éve erre a pillanatra várok. A boldogságtól majd szétrobbantam és nem foglalkoztam semmivel. Csak Niallel, akivel egymást faltuk. Aztán az öröm csak úgy elszállt és helyét átvette a düh. Itt csókolózom Niallel, aki hónapokig le se szart, felém se nézett. Azt hiszi ezzel mindent elintéz? Nem tudom minek köszönhetem a hirtelen hangulat változásom és azt se tudom miért mentem bele ebbe az egészbe. 2 kezemmel ellöktem magamtól Niall, aki értetlenül lépett hátra. Csak most tudtam végig nézni rajta. Visszafogott ruhák voltak rajta, szőke haja gondosan fel volt zselézve, kék szemei csillogtak.. Aztán megráztam a fejem, hogy újra a valóságba legyek.
- Miért kellett ezt? - kérdeztem mérgesen. Az agyam csak kattogott.
- Azt hittem ezt akarod. - sütötte le a szemeit és egy percre megsajnáltam.
- Igen, ezt akartam, de elkéstél. Egész tábor alatt próbáltam közeledni feléd, de te nem vettél tudomást az érzéseimről. Lehet csak nem vetted észre vagy nem éreztél irántam semmit és úgy döntöttél nem válaszolsz. Vége lett a tábornak én pedig majdnem beleörültem, hogy talán soha többet nem látlak. Hiányoztál érted? - könnyeim folyni kezdtek az arcomon. Nem kiabáltam csak halkan förmedtem rá. - 1 hétig hívtalak, írogattam, de nem válaszoltál. Egyszer hívtál vissza akkor is letetted pedig csak 1 percet kértem. Nem törődtem Bennel mert legbelül mindig is reménykedtem, hogy megkeresel vagy bocsánatot kérsz. De soha nem tetted. Nem tudod mit éreztem amikor megláttalak a tv-be. Annyira büszke voltam rád. Niall gyönyörű hangod van és megérdemled, hogy ennyien szeressenek. De szerintem nem tudod milyen várni arra, aki elérthetetlen. Egy olyan vonatra várni ami soha nem jön. Olyan boldog voltam amikor megtudtam, hogy Londonban vagy. Azt hittem ha megtalállak mi ketten újra kezdhetjük. És nem azért akartalak visszaszerezni mert híres akartam lenni. - itt vettem egy mély levegőt. - Hanem azért mert szeretlek! - mondtam ki halkan.
- Jade itt vagyok és most ez a lényeg. - lépett közelebb. - Minden megbántam. Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam a tábor alatt. Csak féltem beléd szeretni. Nem akartalak szeretni mert tudtam, hogy egy idő után visszajössz Londonba és akkor nem látlak. Az nekem is fájt volna. Az az 1 hét pedig kellett, hogy átgondoljam a dolgokat. Sajnálom. Újra kezdhetnénk? - kérdezte reménnyel teli szemekkel. A fejemben csak úgy kavarogtak az idióta gondolatok: Gyerünk! Erre vártál nem? Most itt a lehetőség, hogy boldog legyél vele! Majd ezek elúsztak és helyükre más jött: Miért csak most keres? Másfél év után jutottál eszébe? Már hónapok óta Londonban van és nem keresett fel. Neked Ben mellett a helyed. Hidd el Niall talál mást! 
- Sajnálom, de nekem ez nem megy! - ráztam a fejem és amint elutasítottam Niallt könnyeim újra folyni kezdtek az arcomon. 

- Hogy érted? - ráncolta a szemöldökét.
- Nem akarom újrakezdeni. - ráztam a fejem. Teljesen megsemmisültem. Nem is értem miért mondtam ezt. Talán mindkettőnknek ez lesz a legjobb.
- De azt mondtad szeretsz.
- Igen ez így van, de próbállak elfelejteni. Nem akarok tőled semmit Niall. Légy boldog más lánnyal és felejts el! - indultam ki a zsákutcából. Nem szólt semmit. Talán teljesen összezavartam. Néha én se tudom mi van velem. - Kérlek ne keress többet. Szia. - mondtam a vállam fölött.
- Szia. - sóhajtott halkan. Amint kiértem az utcára kitört belőlem a sírás. Kell egy kis idő mire feldolgozom, hogy azt az embert utasítottam el akit szeretek. De ha ilyen "könnyen" ment talán tényleg nem mellette a helyem. Nem akartam megbántani csak tisztázni akartam a dolgokat. Szomorú vagyok, de megkönnyebbültem, hogy mindent elmondtam neki. Ennek így kellett történnie..