7.rész ~ Ennyi volt

Sziasztok! Itt volnék az új résszel. Sajnálom, hogy nem jött össze az az 5 komi, de nem baj. A többinek is örülök. Komizzatok és aki eddig nem tette volna meg iratkozzon fel!!! Jó olvasást! 

ZENE

(ha vége indítsátok újra)

- Mondd. - sóhajtottam.
- Láttam Niallt.. - kezdet bele én pedig azonnal jobban figyeltem rá. - Láttam Niallt Bonnieval csókolózni. - bökte ki pár perc csend után. Egy percre megállt bennem az ütő. Tudtam, hogy Ben azért mondja el mert nekem fontos Niall. Biztos látta, hogy féltékeny vagyok. A levegőt gyorsabban vettem és elkezdtem legyezni magam. - Jade! Nyugodj le! - ült közelebb Ben. - Elfehéredett az arcod. - simított rajta végig, de levettem onnan a kezét. 

- Jól vagyok. - motyogtam halkan. Még én is alig hallottam a saját hangom. Fájt ezt Bentől megtudnom. Aztán felcsillant bennem az a halvány szikra. Mi van ha Ben csak szívat? - Mikor láttad? - kérdeztem rá azonnal mire Ben inkább lenézett a földre. Nem túl kedvesen vállba vágtam mire rám nézett. 

- Mit akarsz csinálni? - kérdezte kicsit félve. Esküszöm nem volt semmi hátsó szándékom. 

- Mikor láttad? - kérdeztem ismét kissé hangosabban a kelleténél. 

- Amikor Lindsayvel bementetek az erdőbe mi pedig hajóval ugyanarra mentünk előtte láttuk őket. - magyarázta. Nem szóltam semmit csak elkezdtem lemászni a fáról. - Jade várj! - jött utánam Ben. Két lábbal a földre érkeztem majd leporoltam a gatyám. Azt hitte el is rohanok ezért sokkal magasabbról ugrott le. Fejben már hatszor beolvastam Niallnek. Nem valami szépeket. A síró görcs kerülgetett, de ott volt Ben. 

- Hagyj békén! Megoldom! - hárítottam amikor utánam indult volna. Elindultam és még magam mögé néztem, de Ben nem jött utánam. Amikor kiértem az erdőből csak akkor vettem észre, hogy a játéknak már rég vége és szinte mindenki a tűz körül legyeskedik. Megtorpantam amikor megláttam Niallt és Bonniet egy farönkön. A szívem szorult össze amikor leesett mit is érzek iránta. Hogy miért is vagyok féltékeny. Sikerült zavarba hoznia az első komolyabb találkozásunkkor. Amikor elláttam a sebeit. Amikor megdicsértem gyönyörű kék szemeit. Éreztem azt a furcsa bizsergést. Milyen vicces volt amikor a kikötőben megbámultam. Ő is engem nézett. Aztán a buszon beszélgettünk egy kicsit. Végül küldött egy levelet, hogy meg akar ismerni. Mennyire izgultam, hogy kivel találkozom majd pontban éjfélkor a parton. Aztán ott voltak mindketten. Ben. Niall. Mindketten velem akartak lenni. Akkor semmit nem értettem. Igaz, most se tudok többet mint akkor. Benre úgy tekintek mint barát. De Niall. Ő sokkal több. Amikor elláttam a sebeit és rám mosolygott elöntötte a pír az arcomat, kirázott a hideg és a torkomban dobogott a szívem. Szeretem Őt! Meglátom és mosolyognom kell. Kivéve most. Most, hogy rájöttem az érzéseim mind viszonzatlanok. De miket is beszélek? 16 évesen én meg a szerelem? Idióta tini vagyok aki minden 3. pasiba belehabarodik. Mindenki kiröhögne és senki nem venne komolyan. Miért is vennének? Hisz' nemsokára ennek is vége. Visszamegyek Londonba és talán soha többet nem látom mert neki nem jelentettem annyit. Talán soha nem fog felkeresni és elfelejt örökre. 

- Hahó Jade! - lóbálta kezeit előttem Lin amivel visszarántott a valóságba. Nem szóltam semmit csak bámultam rá. - Te sírsz? - kérdezte halkan mire az arcomhoz nyúltam. Bekönnyeztem nyálas érzelmeim amit nem kellett volna. - Mi a baj? - kérdezte aggódva, de csak megráztam a fejem. - Ne nézz már hülyének! - szólt rám kicsit mérgesen mire Niall felé biccentettem. Lin megfordult, hogy rá lásson. A látvány ismét elém tárult mire a számba haraptam és próbáltam nem elsírni magam. Lábaim remegni kezdtek. A szívem már megint vadul vert. Jade Perket! Most odamész és megbeszéled vele!!! Az, hogy magamban beszéltem már kicsit betegesnek minősítettem, de nincs itt se anya, se Kate. - Figyelj Jade.. - kezdte Lin, de kikerültem őt így utat törve magamnak. Míg a szőke fiúhoz értem letöröltem a könnyeim a pulcsim ujjába és próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra. Megálltam Niall mögött és elég erősen megkocogtattam a vállát. Erre mindketten megfordultak. 

- Beszélhetnénk? - kérdeztem alig hallhatóan. Hangom vékonyan csengett, a tűz ropogása szinte elnyomta. Niall nem szólt semmit csak felállt. Nem vette le rólam a szemeit csak követett. Én egyenesen a fa házba mentem fel az emeletre, be a lányok szobájába. Niall becsukta maga mögött az ajtót és kíváncsian meredt rám míg én összevissza járkáltam a szobába. A lámpa felettünk halványan égett így megadta az alap hangulatot. Kintről beszűrődött a srácok nevetése. Fejben próbáltam összeszedni a gondolataim, de nem jutottam semmire. Míg ott álltam egyedül annyi mindent akartam mondani. Bezzeg mostanra minden kiszállt a fejemből. Lövésem se volt mit mondjak neki. Végül egy kérdés villant be. Ami összefoglalja a többit. 

- Mi van veled Niall? - kérdeztem halkan és megálltam. A köztünk lévő távolság pont elég volt, hogy meghallja vékony hangom. 

- Semmi. Miért? - nézett rám kicsit furcsán és zavartan szőke hajába túrt. A szobában vágni lehetett a feszültséget. Érthető, hogy Ő is zavarba jött. Annyira nem érezte, hogy mire gondolok. Hogy miről van szó. 

- Emlékszel amikor megbámultalak a kikötőben? - kérdeztem mire bólintott. Míg Ő helyben állt én járkáltam. -Őszintén nem tudom miért néztelek. - kínosan elröhögtem magam. Arcáról nem tudtam leolvasni semmit. - Akkor, ott úgy éreztem, hogy más vagy. Ezt se tudom miért. Aztán megkaptam tőled Azt a cetlit. A találkozás sajnos rosszul sült el, de tisztán emlékszem, hogy mit mondtál nekem az nap este. - magamban felidéztem szavait majd megszólaltam. - Már az első találkozásunk óta szimpatikus vagy. Találkozni akartam veled. Megírtam egy levelet, hogy kettesbe lehessünk. - idéztem egy részét. Fájt erre visszagondolni. - Akkor hittem azt, hogy köztünk érdekes, de annál értékesebb barátság lehet. Aztán mi is történt? - kérdeztem inkább magamtól. - Összeverekedtél volna Bennel. Miattam. Megvédtelek. Itt marasztaltalak és melletted maradtam. Olyan jókat nevettünk együtt. Vagy az az este csak nekem volt olyan fontos? - kérdeztem mire megrázta a fejét. - És most hol is tartunk? - tártam szét a karom. - Engem leszarsz és Bonnieval lógsz egész nap. Félre ne érts. Nem vagyok féltékeny. Csak.. - itt hangom megremegett és a könnyek folyni kezdtek az arcomon. A lámpa fénye halvány volt így nem láthatta, ahogy könnyeim végig szántják az arcom. - Csak szükségem volt a közelségedre. - sírtam el magam. - Nyugodtan nevess ki. Menj mondd el mindenkinek milyen nyálas vagyok. Milyen szánalmas. És mekkora idióta. Mondd el Bonnienak, hogy milyen szerencsés. De tudod mit? Nem is érdekel. Higgy amit akarsz. Csak el kellett mondanom. - hajtottam le a fejem majd megtöröltem szemeim a pulcsim ujjába. Megint. 

- Hát. - szólalt meg először beszélgetésünk kezdete óta. - Erre nem tudok mit mondani. - nézett rám zavartan. Szívem szerint rá ordítottam volna. Csak az érdekel mit érez. Csak arra vagyok kíváncsi szeret-e. 

- Gondoltam. - sziszegtem mérgesen. Niall csak sóhajtott egyet majd vissza se nézve kiment a szobából. Akkor ott azt hittem meghalok. Hogy lehet ilyen? Ennyire érzéketlen? A parton még nem ezt mondta. Teljesen átvágott. Vagy én vagyok hülye, hogy hangot adtam az érzéseimnek és a gondolataimnak. Sírva az ágyamra dőltem és belefúrtam arcom a párnámba. Hagynom kellett volna? Vajon most mit gondolhat? Ha neki is fontos lett volna biztos nem így reagál. Így, hogy mindent elmondtam legalább tiszta lappal kezdhetünk. Nem. Én semmilyen lappal nem akarok kezdeni. Felkavarta az érzéseim és még nem is mondd rá semmit. Hagyja, hogy egyedül őrlődjek. Szemét. Levettem a komódomról a telim és feloldottam a zárat. 5 nem fogadott hívásom volt anyáéktól és 3 üzenetem Katetől. Eldöntöttem, hogy véget vetek az egésznek mert már unom. A címjegyzékbe megkerestem anyát és írtam neki egy üzit: 

Haza akarok menni!!